A diszlokációs munkacsoport hagyatéka

A legutóbbi bejegyzésünk lényegében a diszlokációs munkacsoport záróértekezletének emlékeztetője volt, amelyben a hozzászólók mondanivalójának legfontosabb elemeit tettük közzé. Azt kértük ugyanis az előkészítő munka során a résztvevőktől, hogy mondják el röviden, mit tartanak saját tevékenységükben, illetve a többi résztvevő munkájában különösen figyelemre méltónak. A hozzászólások közül bizonyára sokuknak felkeltette az érdeklődésüket S. Tóth László professzornak a Taylor összefüggés néhol helytelen alkalmazásáról megfogalmazott mondatai. Amikor Dobránszky Jánossal az emlékeztetőt összeállítottuk, megfogalmazódott bennünk az az ötlet, hogy de jó lenne erről a témáról egy munkacsoport ülésen belül vitatkozni, azt megbeszélni. Mivel erre a záróértekezlet után lehetőség már nem nyílik, úgy gondoltuk, hogy megkérjük a ChatGPT-t, hogy fejtse ki részletesen a Taylor összefüggéssel kapcsolatos véleményét. A bevezető szöveg után ennek a Jánossal közösen készült chates beszélgetésnek a teljes anyagát közöljük, utalva arra, hogy a beszélgetésben a tervezett jegyzettel kapcsolatban is kapunk hasznos tanácsokat.

Olvass tovább

A Diszlokációk a műszaki gyakorlatban munkacsoport záróértekezletének előzményei és iránymutatásai

Készült 2026. júliusában. Összeállította Verő Balázs, szerkesztette Dobránszky János, lektorálták a résztvevők

Az eredeti tervek szerint is csak távjelenléti formában működtetni kívánt, tudományos kutatási vitafórum lezárásaként egy személyes részvételű záróértekezlet megtartását Groma István vetette fel a hetedik értekezlet utáni beszélgetés közben, és egyúttal jelezte, hogy örömmel vendégül látja a munkacsoport tagjait az ELTE Anyagfizika Tanszékén. A záróértekezlet megtartását és a meghívást mindenki örömmel fogadta, és Dobránszky Jánossal együtt vállaltuk annak előkészítését. Az időpont kijelölésekor mindenképpen figyelembe kívántuk venni a munkacsoport két oszlopos tagjának, S. Tóth Lászlónak és Fekete Balázsnak az esetleges, más irányú lekötöttségeit. Kiderült, hogy Fekete Balázs ez évben nem látogat haza az USA-ból, míg S. Tóth László június közepe táján minden bizonnyal itthon lesz, mert előadást tart Kecskeméten a MASZK konferencián. Így a záróértekezlet időpontjára előzetesen június 11-ét jelöltük meg, kiderült, hogy ebben az időpontban az előadók szinte mindegyike eleget tud tenni Groma István meghívásának.

Olvass tovább