Mire kell figyelni egy kutatási program összeállításakor, elvállalásakor?

Egy kutatási program kidolgozásakor illetve sikeres pályázás után a következő szempontokat célszerű figyelembe venni:

Nagyon alaposan meg kell vizsgálni, hogy a pályázati kiírás milyen irányú tevékenységet tűz ki célul. Tisztában kell lennünk a tervezett kutatás jellegével kapcsolatban azzal, hogy az alapkutatástól a késztermék előállításáig terjedő skálán hol helyezkedik el a választott téma. Az OTKA-projektek alapvetően alapkutatást támogatnak, míg az EU-projektek döntő többségében egy 10-es skálán pontosan meg kell adni azt, hogy milyen szintről indul a kutatás, és hová kíván eljutni.

Alapvető, hogy a választott témában meglegyen a szakirodalmi tájékozottságunk. Legalább az utolsó öt év publikációit célszerű feldolgozni, különös tekintettel az ún. áttekintő cikkek tartalmára, és nem szabad megfeledkezni a témához illeszkedő szabadalmakról sem.

Lényeges, hogy csak akkor kezdeményezzünk új projektet, ha korábbi tapasztalataink és a szakirodalmi adatok szerint képesek vagyunk túllépni a már elért szintet, reprodukciós kutatásra ma már aligha lehet támogatást kapni, de ez nem is lehet egy valódi kutató számára érdekes.

Olvass tovább